Későn vettem jegyet a vonatra, így már csak “a nem IC kocsiba szóló jegy” volt az, amivel fel tudtam szállni abba az egyáltalán nem bizalomgerjesztő, kissé szakadt és kopottas vagonba, ami két csodálatosan tiszta InterCity kocsi közé volt beékelve a Tokaj IC ezúttal meglepően hosszú, kígyózó szerelvényének kellős közepébe.

Az üveg túloldalán kedvtelenül rágózó jegypénztáros monoton, motoros mozdulatokkal vette át tőlem a kissé talán gyűrött ötezrest, amiért elnézést is kértem. Erre reagálva vakkantott valamit, ám a verbális bíztatás valahol örökre elveszett közte és köztem, hála a karcos ablakon elhelyezett halkan sistergő, apró hangszórónak és mikrofonnak, amin át kommunikáltunk. Hirtelen kattant egyet a pénztárgép, munkába lendült a kis nyomtató és pár perc múlva már a visszajáróval és a jeggyel a kezemben vágtattam a megfelelő vágányhoz.

…

Már körülbelül két órája zakatolok Szoboszló felé. Utas alig van a kocsiban. Csupán a vagon másik végében ül egy lány, aki mindannyiunk helyett telefonál. Affektálva csavarja a zavaróan hangos tőmondatokat, amelyek kíméletlenül vágtatnak át az üres kocsin, egyenesen a hallójárataimba. A legrosszabb pedig az, hogy tulajdonképpen semmiről sem szólnak. A végtelenített bohózat sajnos összekeveredett a vonat alapzajával, így csak annyit sikerült megállapítanom, hogy egy bizonyos Mirandával beszélget a hölgy, valamint, hogy ennek a bizonyos Mirandának majd készít kókuszgolyót. Milyen kedves gesztus is ez – töprengtem egy leheletnyi félmosollyal a szám szélén, közben az elkeserítően szürke tájat fürkészve. Isten látja a lelkem, nem szeretem a kókuszt, ám a hölgy olyan jólesően ecsetelte, a tökéletes kókuszgolyó arányait, hogy valahol a szívem mélyén elfogadtam a nyilvánvaló tényt, hogy bizony lecsúszna egy finom kókuszgolyó.

…

Egyszer csak azonban letette a tepsi méretű mobilt. Drámai gyorsasággal ért véget a diskurzus, és nem szoktam soha más beszélgetésére figyelni, ám most, hogy akaratán kívűl mindenki hallhatta a cirka negyven perces hívást, támadt egy kérdésem:

Vajon Miranda tényleg kap kókuszgolyót? Lehetséges, hogy ez már soha nem derül ki..

Mindegy is, ideje volt ismét az ablak túloldalán suhanó kora tavaszi, szomorkás tájra koncentrálnom és közben örültem, hogy ismét írtam pár sort..