Budapest, Pillanatok, Versek

gellért holdja

Egyedül állok a betonon,

felettem csak a Hold ragyog.

Öreg barátom.

Lábam alatt kanyarog a Kelenhegyi út. 

Ami,

mint egy betonból formált növény törzse 

fonódik, vastag szárából pedig 

sok apróbb, keskeny utca hajt ki. 

Sötétedik.

A természet palettája pedig szorgosan kreál, 

a fejem felett elterülő roppant vászonra.

Tiszta, mélykék árnyalatban pompázik az égbolt.

Az egységet semmi nem töri meg, 

a szorgoskodó Mester pedig csak alkot.

Eltöröl felhőt és eltöröl repülőt, 

amelynek száguldó sziluettje 

így nem töri meg a nagy egészet.

Persze ihlető látvány lenne az is, ahogyan

a nyurga test ott fent, a több ezer méteres magasságban

úszna a napkorong felé,

ami utolsó fényével ezüstös csóvává változtatná 

a turbinákból kiszökő kondenzcsíkokat.

Itt állok egyedül, 

talpam alatt a lassan és mélyen szuszogó, 

olajozottan működő, hatalmas szerkezet.

Megállás nélkül, ólmosan lüktet.

A város fényei pedig alattam futnak a semmibe.

Barátságos a késő tavaszi éjszaka.

Szinte kér, hívogat, parancsol:

Indulj el. 

Indulj már el.

A hegyen

utcai lámpák sárgás fénye kísér.

Oszlopuk tövében pedig mély levegőt véve

bódultan szívom be a város esszenciáját.

Budapest… szinte megrészegít:

az eldobott cigarettacsikkek, 

amelyekhez még kapaszkodik a nikotin,

a parkoló autók üzemanyagának bukéja,

az izzó beton ismerős aromája,

és az eldobott szemét rothadásának bűze

keveredik a pulzáló tüdőben, 

ahogy letüdőzöd a várost.

A fülemben a The Doors duruzsol,

Riders of the Storm, suttogja Jim… 

Riders of the Storm… 

Alapértelmezett

Vélemény, hozzászólás?

Adatok megadása vagy bejelentkezés valamelyik ikonnal:

WordPress.com Logo

Hozzászólhat a WordPress.com felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Twitter kép

Hozzászólhat a Twitter felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Facebook kép

Hozzászólhat a Facebook felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Kapcsolódás: %s