A rekedtesen csörgő, öreg kaputelefon 

pislákoló kis izzója kitartóan parázslik,

fénnyel fesve meg a kopottas névsort,

az öreg bérház lakóit.

Átfutom a neveket,

de csak Ő érdekel.

Ujjam határozottan jár,

végül olajozottan pattan a zár,

és nyílik az ajtó… 

Kezemben virágcsokor

és kis meglepetések, 

amiket az emeleten

a telt ajkak apró mosolya kísér,

amit szemérmes csók követ,

túrva az aranyló, még nedves fürtöket.

Nincs rajta melltartó sem, 

épp csak ajtót nyitott.

Apró füléhez közel bújva suttogok,

nem tolakodó, hóbortos bókokat, 

a budapesti bérpalota késő esti, 

már sötétbe borult, nyitott függőfolyosóján.