Egész életemben kerültem a cigarettát, de abban a pillanatban, a Gárdonyi téri kávézó pangó teraszán mégis igen kellemes gondolatnak hatott, hogy mi lenne ha egy szálat lassan letüdőzve vágnék neki a napnak. 

Korán reggel volt. 

A presszó még üres, sötét belsejéből, a friss felmosás mindenki számára jól ismert bukéjába burkolózva, mint rég elfeledett, láthatatlan törzsvendég kúszott az utcára a halk jazz, valamint a kávégép harsány darálásának hangulatos elegye. A nap első, bágyadt sugarai még nem küzdötték át magukat Buda dimbes-dombos épületegyüttesének keszekusza dzsungelén, de a kis kávézó hála Istennek a korán kelőknek is kedveskedett egy-két könnyed asztalkával.

Az előttem elballagó járókelők cipőtalpainak ütemes kopogása, a nyugodtan tovasikló, szinte üres sárga villamosok és az utca teszetosza félálmát harsonaként megtörő, elhúzó mentő ordító szirénái… mind oly távolinak tüntek, ahogy ott gubbasztottam, lábamat keresztbe téve a puha, kissé talán szocreál hatású, fekete fémkeretes karosszékben, jobb könyököm alatt a meg-meg ingó, kerek asztalkával. Jobb híján talán a semmit fürkésztem.

Sötétbarna bőrcipőm orrának hegyével finoman odébb söpörtem az aranyló avar egy részét, amelyet a szél, mint hűséges kutya a kedvenc kislabdát, mindig gondosan visszahelyezett a lábam elé. Az ősz egy pillanat alatt beköszöntött Budapestre. Vajon, hogy lett vége ilyen hamar a nyárnak? Közben lelki szemeim előtt akaratlanul is egy könyörtelen filmrendező alakja körvonalazódott, aki pengeéles ollójával gondolkodás nélkül szeli ketté a filmszalagot, hogy nyomban egy újabb snittel folytatódjon a film, egy addig nem várt fordulatot eredményezve.

Előttem apró csészében, lassan és hívogatóan gőzölögve várt a vélhetően méregerős fekete, amelyet kitartóan kavargattam, miután egy leheletnyi tejjel higítva azt, végre már bele is mertem kortyolni. Ezen a hűvös reggelen azonban jól esett kihörpinteni a kicsiny pohár forró, sötét tartalmát. A velem szemben lévő széken olykor megrezdülő szürke zakómra esett pillantásom, amelynek könnyű anyagán szinte akadály nélkül süvíthetett át az eltévedt fuvallat. Szivarzsebéből kikandikált a már sokat megélt, karcos keretű Wayfarer, azt azonban még korai lett volna kitalálni, hogy vajon hasznát veszem-e azon a napon.