Már hajnalodott, amikor egy vacsora és az azt követő, jól sikerült italozás után hazafelé csatangoltam a kihalt városban, a Bartók Béla úton. 

A távolban egy kék, éjszakai busz húzott el. Szinte tömve volt. 

Hátam mögé pillantva láttam, hogy egy utcatiszító gép lassan követ, miközben kitartóan vízzel locsolta a késő nyáresti, langyos aszfaltot. Ilyenkor békés volt a város, én pedig – talán – egy kissé részeg. Csütörtök volt, hajnal három óra, a boulevard pedig hívogató.

Messze tőlem, a Körtér felől jókedélyű ordibálást hallottam, aminek még dallama is volt. Talán énekelni próbált egy szintén elázott valaki… 

Nem tudtam eldönteni. 

A közlekedési lámpák sárgán villogtak. Viszonylag könnyen hagytam hátam mögött a métereket. Hangulatos volt az este, még ezzel a rögtönzött kakofóniával is. Hallhatóan a hang gazdájának is jó estéje volt.

Közelítve a lakásomhoz hirtelen barátságos és valahogy ismerős nesz ütötte meg a fülem, ahogy egyre közelebb értem a vasúti hídhoz, amin éppen egy sötét tehervonat döcögött át, körülbelül már vagy öt perce.

Egy öreg bérház, (vélhetően) régen üzletként működő helyiségéből, a kopottas, félig felhúzott zöld vasredőny mögül halk jazz szűrődött ki. Jól ismertem a helyet.

Napközben is volt már szerencsém az öregúrhoz, aki itt élt, magányosan. Senkit nem bántott és nem emlékszem, hogy valaha is beszélni hallottam volna. Az ajtaja elé mindig lomok voltak kipakolva, mindennap más és más régi holmi. Kisszekrény, cipők, zsákok, rádió, könyvek.

A bácsi – ha nem is minden nap – de minden hónapban ide-oda vitte a szemetet az utcán és bőszen tisztította a járdán azokat a nagy csatornafedő-betonlapokat. A négy sarkukban voltak a kampók, azokat tisztogatta fényesre. Ha jól vettem ki, mindig ugyanazt a csatornafedőt pucolta.

Némán kaparta ki a szemetet a kis mélyedésekből.

Láthatóan senkije sem volt. 

Olykor a kisboltban is láttuk, a legkülönbözőbb időpontokban. Általában világos nadrágot és kinyúlt kockás inget viselt.

Esténként mindig sárgás-kékes derengés szűrődött ki a súlyos, már viseltes fakapu és a rozsdás vasredőny mögül, ahogy elszeparáltan élte életét a Bartók Béla út öreg remetéje. 

Ezen a kellemes estén jazz szólt recsegve a kisrádióból.

Ki Ő? Vajon hogyan került ide, a kis üzletbe, teljesen egyedül? Milyen élete lehetett előtte? Virágzott-e valaha a bolt?

de végül soha nem kérdeztem rá ezekre…